Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A Belügyminisztérium államtitkára szerint a „Zöld Híd vezetői" korábban aktív politikai szerepet vállaltak a kormány ellenfeleként, és most pártpolitikai csatává akarják változtatni a szeméthelyzetet.
A katasztrófavédelem átvette a Zöld Híd kft.-től a szemétszállítás koordinálását 116 Pest és Nógrád megyei településen – mondta el a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában. Pogácsás Tibor közölte: a cég munkatársai felvették a munkát, így szerda reggel már a katasztrófavédelem koordinálásával kezdődhetett meg a szemét elszállítása. A díjak nem emelkednek, továbbra is az eddigi árakon végzik a szolgáltatást – tette hozzá.
Azzal kapcsolatban, hogy Gémesi György, Gödöllő polgármestere, az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöke, „a Zöld Híd vezetője" a nemzeti hulladékgazdálkodási társaságot okolta a kialakult helyzetért, a politikus azt mondta: a „Zöld Híd vezetői" korábban aktív politikai szerepet vállaltak a kormány ellenfeleként, és most pártpolitikai csatává akarják változtatni a szeméthelyzetet.
Korábban a hulladékgazdálkodási cégek kedvük szerint emelték az árakat, aminek a kormány véget vetett a rezsicsökkentés keretében, a fix ár bevezetésével – jelentette ki. Ez természetesen szervezeti és működési racionalizálást kívánt a cégektől; sok cég ezt megtette, ám van, amelyik nem – tette hozzá.
(MTI)